Nagy USA körutazás (Keleti és Nyugati part 18 nap/16 éj)

Időpont: 2019.szep.25.-okt.12 (18 nap/ 16 éjszaka)

Részvételi díjak: 1.169.900 Ft/fő

Repülőtéri illeték: kb. 140.000 Ft/fő.

Részletek:

Nagy USA Körút

Keleti és Nyugati Part együtt

A túra fénypontjai: Washington DC, New York, San Francisco,Yosemite, Las Vegas, Grand Canyon, Santa Monica, 66-os út, LosAngeles

Elsőnap:

Utunk Budapestről indulva a reggeliórákban veszi kezdetét, melynek első megállója nem más, mint az USA fővárosa,Washington DC. Érkezést követően a jó elhelyezkedésű szállodánk felé vesszük azirányt.

 

Másodiknap: Washington

A délelőtt folyamán megismerjük WashingtonDC-t: felkeressük a város legnépszerűbb látványosságait. Olyan Amerikatörténelmében, és jelenlegi működésében is meghatározó helyszíneket nézünk meg,mint a Fehér Ház, Capitolium, Legfelsőbb Bíróság épülete, FBI Building és a Jefferson-és Lincoln-emlékművek. Délután a Nemzeti Légi- és Űrhajózási Múzeumotlátogatjuk meg, ahol az amerikai repülés és űrhajózásról tudhatunk meg számosérdekességet.

Hogy a napot megfelelően zárjuk,Washington egyik népszerű éttermében vacsorázunk.

 

Harmadiknap: Utazás New Yorkba

Harmadik napunkon búcsút veszünk afővárostól, buszra szállunk és útra kelünk a világ legizgalmasabbmetropoliszába: New Yorkba. A 4 órás utat követően délutáni órákban érkezünkmeg.

 

Negyediknap: New York városnézés

Fél napos városnéző körutunk soránidegenvezetőnk elkalauzol minket New York City világhírű látványosságaihoz.Megtekintjük a folyton nyüzsgő Time Squaret, a Manhattan látképét meghatározóEmpire State Buildinget, a színjátszás világközpontjaként ismert Broadwayt, ésaz amerikai függetlenséget jelképező Szabadság-szobrot. A program ezzel nem érvéget, hiszen még csak most jön a New Yorki poszterekről jól ismert Brooklynhíd, a tőzsde leghíresebb központja, a Wall Street, a 2001. szeptember 11-eitragédia emlékhelye, a 911 Memorial, és még a különleges High Line is, amelyegy már nem működő magasvasút 2,3 km hosszú szakaszán kiépített nyilvános park.Mindezek után remek fakultatív programok is várnak ránk: részt vehetünk egyhelikopteres sétarepülésen Manhattan felhőkarcolói felett, vagy a New York bynight programon, melynek keretei között éjszakai fényekben fedezhetjük felManhattant, hajókázással és vacsorával gazdagítva az estét.

 

Ötödiknap: New York városnézés

Délelőtt folytatjuk a városnézést,és bejárjuk a Central Park környékét. Végig haladunk a Fifth Avenuen, amelyenNew York olyan jól ismert épületei sorakoznak, mint a Rockefeller Center, St.Patrick katedrális és a Museum Mile. Megnézzük még az előadó művészet egyikszent helyét, a Lincoln Centert és a Time Warner Center rendkívül látványosikertornyait. A délutáni szabadprogram alatt lehetőség nyílik a belváros önállófelfedezésére. Mindenképpen ajánljuk, hogy tegyenek egy sétát a gyönyörű CentralParkban, amely tavával, és elbűvölő növényzetével egy teljesen más világbarepít a város sűrűjéből. Esti fakultatív programlehetőségünk egy igazi NewYorki élmény: egy világhírű musicalt megtekintve a rivaldafényben fedezhetjükfel a Broadwayt.

 

Hatodiknap: Niagara vízesés

A mai fakultatív programon acsodálatos Niagara vízesést van lehetőségünk megismerni. Az egész naposkirándulásnak repülővel indulunk neki. A Niagarához érve 2 remek program várminket. Először a Skylon Tower kilátójából csodálhatjuk meg a zubogó vízesést,majd „testközelből” szemlélődhetünk egy hajótúrán a vízesés elé. Az ár arepjegyen és 2 egyedülálló élményen felül ízletes ebédet is tartalmaz.

 

Hetediknap: Utazás San Franciscoba

Búcsút veszünk New Yorktól és veleegyütt a Keleti Parttól. Repülővel megcélozzuk a Nyugati Partot, azon belül isSan Franciscot. Érkezés után elfoglaljuk szállásunkat.

 

Nyolcadiknap: San Francisco városnézés

A délelőtt folyamánfelkeressük a város ikonikus látnivalóit. Vár ránk Fisherman’s Wharf hangulatoshalászkikötője, a filmekből jól ismert Golden Gate híd, és a világlegkanyargósabb utcájaként ismert Lombard Street. Ellátogatunk a Twin Peakskilátóra is, ahonnan páratlan kilátás nyílik a város egészére. A délutániszabadprogram alatt mindenkinek lehetősége nyílik, hogy saját maga fedezze fela várost. Mindenképpen ajánljuk a híres piros kábelvasút kipróbálását, és aUnion Square üzleteiben való vásárlást! Esti fakultatív programunk kereteiközött az éjszakai énjét ismerhetjük meg a városnak: sétahajóból tekinthetünk aragyogó városra, miközben elfogyasztjuk könnyű vacsoránkat.

 

Kilencediknap: Monterey és Carmel

Egész naposfakultatív kirándulásunk ma Monterey és Carmel látványos városaiba kalauzol elminket. Utunk a Csendes-óceán legszebb partszakaszain vezet végig, melynekrésze a világ egyik legszebb panorámaútja, a 17-Mile Drive is. Amígvégighajtunk a partvidéken, csodás öblei és sziklaformációi kápráztatnak elbennünket. Monterey egykori halászkikötőjében kedvünkre csemegézhetünk a helyifogásokból, a hajdani szardínia konzervgyár felújított negyedében pedig múltszázadi hangulatban bolyonghatunk az utcácskákban. Carmel művészvárosábanfelfedezzük a helyi galériákat és antikkereskedéseket, majd visszatérünk SanFranciscoba.

 

Tízediknap: Yosemite NP

A Nyugati Partszebbnél szebb természeti csodákkal büszkélkedhet, ma ezek közül fogunkmegnézni egyet. A Yosemite Nemzeti Park bámulatos vízeséseiről,gránitcsúcsairól és óriásfenyőiről híres. Busszal közlekedve járjuk be a parkterületét, hogy láthassuk minden csodás szegletét. Az éjszakát a Nemzeti Parkközelében Fresnoban töltjük el. (Az óriásfenyők területe jelenleg zárva tart, a tervek szerint 2018-ban nyílik meg a látogatók előtt újra.)

 

Tizenegyediknap: Utazás Las Vegasba (út közben Barstow outlet)

A Mojave sivatagonkeresztül vezet utunk Las Vegasba, a szerencsejátékok fővárosába. Út közbenrövid kitérőt teszünk, hogy a Barstow Outlet kihagyhatatlan vásárlásilehetőségével éljünk. Kora esti órákban érkezünk meg a fény városába. Alehetőségekkel teli Las Vegasban idegenvezetőnk segít kiválasztani az Önízlésének megfelelő fakultatív programjainkat. Kis ízelítő ajánlatunkból: LasVegas by night fakultatívunk az éjszakai arcát mutatja be a fényárban úszó LasVegasnak, Las Vegas Show programunkon pedig szemtanúi lehetnek egy látványosshow műsornak.

 

Tizenkettediknap: Grand Canyon

A mai nap folyamán aLas Vegas-i utazások kihagyhatatlan kiruccanása következik: felfedezzük a GrandCanyon szépségeit. Út közben megnézzük a Colorado-folyóra épült Hoover-gátat,majd a kanyonban szemtanúileszünk a híres vöröslő sziklaformációknak. Bejárjuk a legszebb látványt nyújtókilátópontokat, ahol mindenki kedvére készítheti majd a lélegzetelállítófotókat. Nem csak a csodás látvány nyújt életre szóló emlékeket, extra programokkalegészíthetjük ki élményeinket: vár ránk az izgalmakkal teli szemlélődés aSkywalk üvegpadlós kilátójából vagy egy sétarepülés a kanyon felett.

 

Tizenharmadiknap: Zion Nemzeti Park vagy outlet körút

Ma nehéz választás áll előttünk, 2 remekprogramlehetőség közül választhatunk. Bejárhatjuk a város híres outletüzleteit, vagy a Zion Nemzeti Parkban nézhetjük meg a természet csodáit.

A park Utah állam büszkesége, amelyhíres a Virgin folyó által vájt fenséges kanyonjairól, vízeséseiről és sziklaformációról.

 

Tizennegyediknap: Utazás San Diegoba (út közben Calico)

Dél-Kalifornia felévesszük az irányt, az első megállónk a Calico Ghost Town. Az egykoribányásztelepülés szellem városa a western filmek hamisítatlan hangulatát adjavissza. San Diego városába délután érkezünk, ahol egyből fél napos városnézésbekezdünk. Meglátogatjuk a mesébe illő Balboa Parkot, a viktoriánus épületeivelbüszkélkedő Gázlámpás negyedet és a mexikói hangulatú óvárost.

 

Tizenötödiknap: USS Midway vagy Sea World

A délelőtt folyamánismét 2 csodás program áll rendelkezésünkre: ellátogathatunk az USS Midwaymúzeumba, vagy a SeaWorldbe. Előbbiben egy múzeummá alakított, egykorirepülőgép hordozó anyahajót tekinthetünk meg, ami kötelező program a történelemszerelmeseinek! Utóbbiban pedig a delfinek és bálnák intelligenciájánaklehetünk tanúi, miközben megcsodáljuk a tengeri állatok elképesztő műsorait. AzAngyalok városa a következő úti célunk, ahol egyenesen az óceán-parti SantaMonica beachre megyünk. Itt szabadprogram keretei közt fedezhetjük fel ahelyet, és megismerhetjük a Baywatch sorozatbeli „díszleteket”. Miután jólszemügyre vettük a hullámlovasokat, megéri elmenni a promenádra egy sétára. Azesti órákban jelentkezünk be a szállodánkba.

 

Tizenhatodiknap: Los Angeles városnézés

Most Los Angeles vára felfedezésünkre, így bele is csapunk a közepébe. Bejárjuk Hollywoodot, aluxus otthonoknak helyet adó Beverly Hills-t, a kiemelkedő üzleteiről híresRodeo Driveot, és az élettel teli Sunset Boulevardot. A délutáni fakultatívprogramon a Universal filmstúdiókba látogathatunk el, ahol a filmkészítésvarázslatos világába tekinthetünk be.

 

Tizenhetedik-és nyolcadik nap: hazaút

Amerikai utunk avégéhez közeledik, az utolsó szabadprogram következik. Ideje búcsút venni LosAngeles városától, és vele együtt az USA-tól. Felszállunk repülőnkre, és irányBudapestre.

Tervezett tájékoztató jellegű menetrend indulások:

AF139520APR BUDAPEST PÁRIZS                10:1012:30
AF 026  20APR PÁRIZS WASHINGTON            17:00 19:25
DL 459  26APR NEW YORK SAN FRANCISCO  11:30 15:00
AF 065  06MAY LOS ANGELES PÁRIZS           15:30 11:10 (másnap)
AF1294 07MAY PÁRIZSBUDAPEST                 14:20 16:20

AF169522JUN BUDAPEST PÁRIZS                 06:3008:55
AF 054  22JUN PÁRIZS WASHINGTON            13:45 16:20
DL 459  28JUN NEW YORK SAN FRANCISCO 11:4515:13
KL 604  08JUL  LOS ANGELES AMSTERDAM   16:50 12:15 (másnap)
KL1977 09JUL  AMSTERDAM BUDAPEST        14:2016:15

AF169506JUL BUDAPEST PÁRIZS                 06:3008:55
AF 054  06JUL PÁRIZS WASHINGTON             13:45 16:15
DL 459 12JUL  NEW YORK SAN FRANCISCO   11:45 15:13
DL1965 22JUL LOS ANGELES HONOLULU       08:45 11:55
DL 733  26JUL HONOLULU MINNEAPOLIS       17:00 05:48 (másnap)
DL 160  27JUL MINNEAPOLIS AMSTERDAM    17:09 08:30 (másnap)
KL1975 28JUL AMSTERDAM BUDAPEST          11:15 13:10

AF169518AUG BUDAPEST PÁRIZS                 06:30 80:55
AF 054  18AUG PÁRIZS WASHINGTON            13:45 16:15
DL 459   24AUG NEW YORK SAN FRANCISCO 11:45 15:13
AF  069 03SEP LOS ANGELES PÁRIZS          18:3514:15 (másnap)
AF1494  04SEP PÁRIZS BUDAPEST                15:30 17:40

AF139505OCT BUDAPEST PÁRIZS                10:1012:30
AF 026  05OCT PÁRIZS WASHINGTON            17:00 19:25
DL1131 11OCT NEW YORK SAN FRANCISCO 11:00 14:15
KL 602  21OCT LOS ANGELES AMSTERDAM   13:45 09:05 (másnap)
KL1977 22OCT AMSTERDAMBUDAPEST        14:20 16:20

x

Repülőtéri illeték:    kb. 140 000,- Ft/fő
Egyágyas felár:    369 000,- Ft/fő

Társításesetén: Amennyiben nem tudjuk társítani az egyágyas felárból100 000 Ft-ot átvállalunk!

Gyermek ár:         758 900,- Ft/fő (11 éves korig, 2 felnőttel egyszobában)

Útlemondási biztosítás: 1% (A számítás alapja a részvételi díj, repülőtéri illeték, hosszabbítás és az egyágyas felár.)
BBP biztosítás: 12 960,- Ft/fő
ESTA belépési engedély szükséges!

Kihagyhatatlan fakultatív élmények:

  • Helikopteres sétarepülés  – kb. 10 perces – Ára: 63 900,- Ft/fő + helyszínen fizetendő 35 USD
  • New York by night – Ára: 32 900,- Ft/fő
  • Broadway musical – Ára: 32 900,- Ft-tól/fő
  • Niagara vízesés magyar idegenvezetéssel – Ára: 153 900,- Ft
  • Vacsora Washington népszerű grill éttermében – Ára: 16 400,- Ft/fő
  • San Francisco by night – Ára: 26 400,- Ft/fő
  • Kirándulás Monterey/Carmel – Ára: 32 900- Ft/fő
  • Las Vegas Show – Ára: 37 400,- Ft/fő
  • Las Vegas by night – Ára: 29 700,- Ft/fő
  • Grand Canyon helikopterrel (ebéddel) – Ára: 58 000,- Ft/fő
  • Grand Canyon belépőjegy a Skywalk üveghídra (ebéddel) – Ára: 20 900,- Ft/fő
  • Kirándulás a Zion N. Parkba – Ára: 32 900- Ft/fő
  • San Diego USS Midway belépő – Ára:  9 500,- Ft/fő
  • Universal Studios – Ára: 31 900,-Ft /fő

Az élmény meghosszabbítható:

4 éjszaka Hawaii szigetén a világhírű Waikiki Beachen: repülővel, transzferrel,
3*-os szállodában: 329 900,- Ft/fő
4*-os szállodában: 389 900,- Ft/fő
5*-os szállodában: 439 900,- Ft/fő

A részvételi díj tartalmazza:

  • retúrrepülőjegy Budapestről turista osztályon
  • elhelyezésjó minőségű és elhelyezkedésű szállodai szobákban
  • közlekedésklimatizált autóbusszal
  • helyi- ésállami adók
  • magyaridegenvezetés a túra során
  • gazdagprogramajánlat
  • transzferek és belépőjegyeka leírás szerint

A részvételi díj nem tartalmazza:

  • étkezés,melyben idegenvezetőnk segítséget fog nyújtani (tájékoztatásulegy ebéd kb. 15-20, egy vacsora kb 20-30 USD/fő/nap).
  • kötelezőborravaló helyi szokás szerint napi 5USD / fő
  • útlemondásibiztosítás: 1%, vagy kombinált utas- és útlemondásibiztosítási csomag köthető